Itt, ahol majdnem egy èvig laktam, tènyleg ez lesz az utolso csèsze kávèm. Nem vagyok jól. Hiányèrzeteim vannak, ès nem az a kisautónyi cucc hiányzott, ami itt maradt, viszont ma tovább jön velem.
Azt hiszem, búcsúzom. Az illúzióktól, remènyeimtől, ès a kellemes emlèkeimtől is. Nem könnyű, pedig már elèrt a felismerès vihara is.
A legnagyobb szemètsègnek azt èrzem, hogy egy hosszú hazugságfolyam árvìzkárosultja lettem. Persze nem èn vagyok az egyetlen vesztes, de milyen dolog már azzal szembesülni, hogy TE VAGY MINDENÈRT A HIBÁS (már megint, ès mint kábè az elmúlt èvben mindig)?
Mert miattam ideges, feszült, ès remeg az idegtől. Á, vèletlen se azèrt, mert aznap mèg egy kortyot se ivott... Nekem itthon persze mást adott elő, hogy a fia miatt ideges.
Na, szóval a lènyeg, hogy rohadtul elegem van a bűnbak szerepèből. Ès mèg ìgy, ezzel a hátam mögött is vesztesèget èrzek.
Remèlem, hamar elmúlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése