Beszámolót márpedig írni kell, hiszen most van lehetőségem rá, most itt vagyok a hugomnál, ahol van net, és Isten látja lelkem, igazán jól esik a gép előtt ülni, semmit se csinálni, a képernyőt bámulni, és élvezni, hogy száraz ruha van rajtam. (Mert idejövet ceffetül eláztam.)
Tehát, miután írtam egy gyorsat, az történt, hogy a nagymamám leesett a lábáról. Nem fogom hosszasan ecsetelni, én kerültem oda, hogy márpedig mentem, és ültem mellette. Naphosszakat. Tíz éve hímeztem utoljorára, most kész egy házi áldás, és egy kötény is. Szóval, el lehet képzelni, menniyre sokat voltam OTT , és otthon menniyre keveset. A dobozok közül még mindig nincs minden kipakolva. Még mindig sűrűn, és napokra eltűnök otthonról, rossz, nagyon rossz elmenni, és csodálatos, szabadító, kiteljesítő érzés, mikor felszállok a buszra, hogy az otthonomba érjek.
Nem, még mindig nem szoktam meg, hogy egyedül kell többnyire aludni. És azt sem, hogy mikor végre gyerekes hétvégéim vannak, mindig esik az eső. Azt se, hogy az első ilyennél Jocikám nem értette, miért nem mehet ki az udvarra, ha vesz fel cipőt. Hát, mert gumicsizmát kellett volna húzni. Én is abban járok-kelek az udvaron, ami még mindig sehogy sem áll, hiszen csak gazolgatok, semmi mást nem tudok csinálni vele, heti 2 alkalmas, 4 órás látogatásokkal.
Bogáncs is jól van. Nagyon örül nekem, és nagyon ugat, mikor megint ott hagyom. Attól extázisba esik, mikor jönnek a kis gazdik, és minden porcikájára jut egy simiző kéz. A macska is él még, habár egyszer agyon csapom, ha ennyit szemétkedik... De jön új cica is, mert egy macska, pláne ilyen mocsok átverős nem elég.
Munka nincs még, nem mert NINCS, hanem mert én "főállásban" kisegítek nagyanyám mellett. Ebből amúgy elegem van, szóval igyekszem mihamarabb a nagynéném legépkézlábabb ötletét támogatni, az öregek otthonát. Kegyetlenül hangzik, de de nekem is élni kell az életem, hogy legyen megint életünk.
Házas vagyok. És terhes vagyok. Továbbra is viszem Ő terhét, nem tudok jobban lenni, hiába jött a segítség, már hozzá sincs kedvem, meg csalódtam a szalonnasütő partnerben ( minden férfi hazug, bakker, öt perc alatt lecsekkoltam őt meg a jövőbeli exnejét a fészen), aki igazából mint haver, vagy barát, a szó nemes értelmében jöhetett volna szóba.
Magamban nem csalódtam most sem. Nem engedem meg, hogy elkeseredjem, pedig ez néha nagyon nehéz. Mikor helyt kell állni, úgy hiszem, megteszem ami tőlem telik, még ha néha baromira nehéz ez is. És jó lenne végre tényleg otthon lenni.
Mert gyorsan megszoktam, belaktam a házikómat. Van gyönyörű játszó szobám, amit persze a gyerekek is használnak, és persze még két másik is. Jó otthon lenni. Alig várom, hogy hazaérjünk ma is :)
