Előre közlöm, ez anyázós poszt lesz... Azaz csak saját felelősségre olvassék tovább bárki is!
Tehát az a nagy büdös harci helyzet, hogy minden egyes döntés meghatározza a jövőnk kimenetelét. Persze az én koromban ennek nem kellene ilyen hatalmas erejű felismerésként becsapni, na de hát ez van, személy szerint igen naívan és alapvető bizalommal állok hozzá az élethez, és az emberekhez is, mondhatni, őszinte gyermeki bizalommal, tisztelettel, amit sokan nem is érdemelnek meg...
Az első dolog, amit fel fogok magamnak írni, és jól látható helyre teszem, az lesz, hogy soha ne engedjem magam senkitől se függő helyzetbe hozni, mert akkor el tudom kerülni azt a csapdát, amibe most sikerült beletaknyolni. Már egy éve is annak, mikor elkezdtem lépcsőházakat takarítani. Akkor nagyon jó ötletnek tűnt, és őszintén, bármit elvállaltam volna, csak egy kis plusz pénzem legyen, viszont ne nyolc órába kelljen robotolni. Szóval kapóra jött. Igen, az is, hogy A SZERELMEMMEL a nővére lakásába költözhettünk, és komolyan, csak innen visszanézve verem a fejem a falba, hogy enniyre kiszolgáltattam magam egy embernek.
Tehát az van, hogy még háromszor megyek takaríani, és vége a hónapnak, harmicegyedikén leszámolunk, és csókolom. Erre ma jön a főnökasszonytól a hívás: mikor voltam X lépcsőházban takarítani? Mert áll a homok, bla-bla- bla. Hát, kérem szépen, én voltam! És, becsülettel lesöprögettem a szőnyeget, ami, mint kiderült, a délután folyamán eltűnt a helyéről. Direkt nem akartam beszedni, mert úgyis jövő héten mosok fel, hát majd jó lesz akkor is, mert ha felszedem, ott biz' nem elég egy felsöprés. Szóval valaki bekavart alám egy kis szart.
Felhívtam a nagy Ő-t, és hisztériázva rá borítottam a bajaim, mire felajánlotta, hogy jön velem takarítani holnap. Persze elfogadtam, és a következő három takarítást úgy intézem, hogy akkor is ott legyen.
És most jön az a bizonyos poén. Én bizony szívem szerint most azonnal eltekertem volna X lépcsőházba, hogy leadjam a kulcsokat, azzal a lendülettel, hogy b.zd meg, egy évig jó volt, most, mikor leteszem a lantot, meg szarakodtok?! Akkor, kedves lakók csináljátok meg ti!
A lendület annyira bennem van, de nem tehetem meg. Kell az a három takarítás, pontosabban annak az ára, mert csak erre a bevételre támaszkodtam.
És amit a címben írtam: a kör bezárult. Minden mindennel összefügg. Az is, hogy Ő-vel nem volt magánéletünk. Nem voltunk egymásra utalva, ami szerintem sokat segített volna mindkettőnk fejlődésében, hogy tudjuk: csak egymásra számíthatunk, valamint a másik számít ránk. Anyagilag főleg a főnökasszonytól függtünk, aki Ő nővére. Tehát, már nincs is itt miről magyarázzak tovább...
Úr Isten, annyira örülök, hogy hamarosan vége ennek az egésznek, és eltakarodhatok ebből a számomra elátkozott városból!!! Itt életem 33 évéből csak tízet éltem, de mégis itt volt a maradék 22 év szenvedéseinek háromszorosa. Bőven elég volt, elhihetitek...
Szóval, a leckét megtanultam. Igyekszem a továbbiakban a tanultaknak megfelelően élni az életemet.
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése