2015. március 28., szombat

A szeretet íze...

  Nem is meséltem, mert tegnap túl sokk volt már... És nem érzem, hogy ma ki tudnám írni, így csak azt, ami továbblendített az újabb döbbeneten. (Lehet egy emberben csalódni még azt követően is, hogy úgy gondoltad, ennél lenntebb nincs.)

 Szóval, ma kaptam szeretetet. Hülye megfogalmazás, tudom, de akkor is. A szeretet többféleképp áramlik be az életünkbe, nekem a mai napon hat üveg befőtt formájában érkezett. Nagyon jól esett, komolyan! pláne azok után, hogy tegnap sírtam. Jó sokat, de könnyebb lett a lelkem tőle. Délután olyan fennhéjjázó hangú telefont kaptam, amitől se köpni, se nyelni nem tudtam: Hétfőn jelentkezzünk ki a nagyságos asszony lakásából! Hejj, mintha ott akartam volna én maradni, bejelentkezve... Ha a falu nagyobb lett volna, már rég be lennénk jelentkezve!! De így csak keddenként van ügyintézés :/ 

Tegnap felhívott Ő. Bementem, mert el akartam hozni az ott maradt papír törlő csomagokat, és elkerülhetetlen volt a dolog, látta rajtam, hogy bőgtem. Persze, nem mintha le tudtam volna tagadni... Szóval, megkérdezte, mit segítsen. Mondtam, hogy nem tud segíteni. Majd kedden szánjon rám egy órát, de most még nem jött el az ideje a mondandómnak.

 A barátnőm szerint idióta vagyok, hogy bementem. Hogy mindegy, ha hívott, mert ez az egész megint amiatt lehet, hogy hazudott a nővérének valamit rólam. Persze, sose vallaná be, hogy ő hívott oda. Viszont a hazug embert, ugyebár. És a telefonyszámlán világos lesz, ki hívogatott kit. 

 Kedden el akarom neki mondani, hogy nem tud segíteni, mert alapvetően nem kellett volna ezt a helyzetet megteremtse a hazugságaival. Mert ha ő nem csak nekem reklámozza, hogy szeret, és kiáll értem, értünk, akkor nem jutunk ide! És mert mindig szeretem, fel kell világosítsam arról is, hogy a következő nőjét nemcsak ne mutassa be a nővérének, hanem ha lehet, hermetikusan zárja el előle, mert a következő kapcsolata is ide fog kifutni, ha Era belefolyik akár csak egy ici-picit is. Tényleg sajnálom, hogy semmi nem lett a "két nincstelen összefog, és megváltja a világot" kezdetű hatalmas terveinkből. 

Most úgy érzem, sosem fogom kiheverni ezt az egészet. A hazugságokat, a megalázásokat, a bűnbakoskodást, hogy én itt csak helytelenül tudtam cselekedni. Mint írtam, megértettem a leckét. Viszont túl nagy árat fizettem érte...

Mához egy hétre már otthon leszek. Négy nap, és hazamegyek. Addig egy kép, a szeretet ízéről: 
A nagy üvegben rumba és cukorba eltett szilva van. Az íze nem hasonlítható semihez, de hogy cudar jó kedvem lesz tőle, az biztos! 
Folyt. köv. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése