Az otthon ott van,

Hol jössz mellettem... Július 18 van, és nem voltam otthon huszonöt napja. Írni meg még régebb óta nem volt se időm, se lehetőségem, szóval most egy kis pótlás jön. 

 Tehát a vízdíj után jött az, hogy a bringám hátsó váltója feladta. Aztán mama.Majd a telefon. Aztán az automata mosógép. Megoldottuk, nagyon balkáni módon, de volt tiszta ruha. És elkezdtem agyalni rajta, miért megy ott minden tönkre? Mi ennek az üzenete? Mi a frász ez az egész?

Tartozom egy vallomással. Nem tudtam soha túltenni magam Ő-n. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, albérletbe költözött, meglátogattam, és így persze nem ment a dolgok azon része, hogy kitegyem a szívemből. Végül mivel minden romokba dőlt, egy megoldás volt kézenfekvő: visszajönni, és munkát vállalni. Felajánlotta, hogy lakjam nála, én meg nem mondtam nemet. És akkor értelmetnyert minden. A leírt szavaknak erejük van, szóval most ennek szellemében leírom, hogy nyertem a lottó ötösön! - Hátha úgy bejön, mint az előző. Szóval, nem akarom lerántani a titkomról a leplet, de értelmet nyert a lenti csőd, és a visszajövetel fontossága.
Így júl. egytől dolgozom. Tizenkét órában. És kedden megyünk bérleti szerződést aláírni. 

Hogy hova cuccolunk, arról később beszámolok :)

Kép nélkül

Beszámolót márpedig írni kell, hiszen most van lehetőségem rá, most itt vagyok a hugomnál, ahol van net, és Isten látja lelkem, igazán jól esik a gép előtt ülni, semmit se csinálni, a képernyőt bámulni, és élvezni, hogy száraz ruha van rajtam. (Mert idejövet ceffetül eláztam.)

 Tehát, miután írtam egy gyorsat, az történt, hogy a nagymamám leesett a lábáról. Nem fogom hosszasan ecsetelni, én kerültem oda, hogy márpedig mentem, és ültem mellette. Naphosszakat. Tíz éve hímeztem utoljorára, most kész egy házi áldás, és egy kötény is. Szóval, el lehet képzelni, menniyre sokat voltam OTT , és otthon menniyre keveset. A dobozok közül még mindig nincs minden kipakolva. Még mindig sűrűn, és napokra eltűnök otthonról, rossz, nagyon rossz elmenni, és csodálatos, szabadító, kiteljesítő érzés, mikor felszállok a buszra, hogy az otthonomba érjek. 

 Nem, még mindig nem szoktam meg, hogy egyedül kell többnyire aludni. És azt sem, hogy mikor végre gyerekes hétvégéim vannak, mindig esik az eső. Azt se, hogy az első ilyennél Jocikám nem értette, miért nem mehet ki az udvarra, ha vesz fel cipőt. Hát, mert gumicsizmát kellett volna húzni. Én is abban járok-kelek az udvaron, ami még mindig sehogy sem áll, hiszen csak gazolgatok, semmi mást nem tudok csinálni vele, heti 2 alkalmas, 4 órás  látogatásokkal.

 Bogáncs is jól van. Nagyon örül nekem, és nagyon ugat, mikor megint ott hagyom. Attól extázisba esik, mikor jönnek a kis gazdik, és minden porcikájára jut egy simiző kéz. A macska is él még, habár egyszer agyon csapom, ha ennyit szemétkedik... De jön új cica is, mert egy macska, pláne ilyen mocsok átverős nem elég.

Munka nincs még, nem mert NINCS, hanem mert én "főállásban" kisegítek nagyanyám mellett. Ebből amúgy elegem van, szóval igyekszem mihamarabb a nagynéném legépkézlábabb ötletét támogatni, az öregek otthonát. Kegyetlenül hangzik, de de nekem is élni kell az életem, hogy legyen megint életünk.

 Házas vagyok. És terhes vagyok. Továbbra is viszem Ő terhét, nem tudok jobban lenni, hiába jött a segítség, már hozzá sincs kedvem, meg csalódtam a szalonnasütő partnerben ( minden férfi hazug, bakker, öt perc alatt lecsekkoltam őt meg a jövőbeli exnejét a fészen), aki igazából mint haver, vagy barát, a szó nemes értelmében jöhetett volna szóba.

 Magamban nem csalódtam most sem. Nem engedem meg, hogy elkeseredjem, pedig ez néha nagyon nehéz. Mikor helyt kell állni, úgy hiszem, megteszem ami tőlem telik, még ha néha baromira nehéz ez is. És jó lenne végre tényleg otthon lenni. 

Mert gyorsan megszoktam, belaktam a házikómat. Van gyönyörű játszó szobám, amit persze a gyerekek is használnak, és persze még két másik is. Jó otthon lenni. Alig várom, hogy hazaérjünk ma is :)

Még megvagyok!

Gyors összefoglaló következik:

Április 14 óta hivatalos lakosok vagyunk.  A leköltozéstől számítva tizennégy napba telt, mire el tudtam intézni. A vízóra leolvasó meglepett egy 708 köbméteres leolvasással, ami 210 ezer jó Magyar forint.  Erről majd irok, ha lesz netem. Még nincs, és bizonytalan hogy mikor lesz.

Nagyon sok minden történt az elmúlt két hétben, lesz miről mesélni.  Most gyoigerersan csatoló egy képet, hátha engedi feltölteni.

Nem megy.

Vasárnaap!!! Dobozok, második felvonás.

Már csak három nap, és adios! Ez ezt jelenti, hogy pakolok, mint az őrült. Úgy volt, hogy a hétvégén lemegyünk, de jobb, hogy nem, mert nem végeztem volna itt időben. 

Tehát, megint meg kell állapítsam, hogy ez lesz életem utolsó költözése. Komolyan. Én a büdös életbe többet sehova nem költözök, mert nagyon macerás! De az is lehet, hogy ez a két havonta cuccolok téma, ami sok nekem. Minden esetre majdem 100% a bedobozoltság. 

Most egy ideig nem fogok írni, de amint lesz miről, folytatom. 
Kellemes hetet mindenkinek!

A szeretet íze...

  Nem is meséltem, mert tegnap túl sokk volt már... És nem érzem, hogy ma ki tudnám írni, így csak azt, ami továbblendített az újabb döbbeneten. (Lehet egy emberben csalódni még azt követően is, hogy úgy gondoltad, ennél lenntebb nincs.)

 Szóval, ma kaptam szeretetet. Hülye megfogalmazás, tudom, de akkor is. A szeretet többféleképp áramlik be az életünkbe, nekem a mai napon hat üveg befőtt formájában érkezett. Nagyon jól esett, komolyan! pláne azok után, hogy tegnap sírtam. Jó sokat, de könnyebb lett a lelkem tőle. Délután olyan fennhéjjázó hangú telefont kaptam, amitől se köpni, se nyelni nem tudtam: Hétfőn jelentkezzünk ki a nagyságos asszony lakásából! Hejj, mintha ott akartam volna én maradni, bejelentkezve... Ha a falu nagyobb lett volna, már rég be lennénk jelentkezve!! De így csak keddenként van ügyintézés :/ 

Tegnap felhívott Ő. Bementem, mert el akartam hozni az ott maradt papír törlő csomagokat, és elkerülhetetlen volt a dolog, látta rajtam, hogy bőgtem. Persze, nem mintha le tudtam volna tagadni... Szóval, megkérdezte, mit segítsen. Mondtam, hogy nem tud segíteni. Majd kedden szánjon rám egy órát, de most még nem jött el az ideje a mondandómnak.

 A barátnőm szerint idióta vagyok, hogy bementem. Hogy mindegy, ha hívott, mert ez az egész megint amiatt lehet, hogy hazudott a nővérének valamit rólam. Persze, sose vallaná be, hogy ő hívott oda. Viszont a hazug embert, ugyebár. És a telefonyszámlán világos lesz, ki hívogatott kit. 

 Kedden el akarom neki mondani, hogy nem tud segíteni, mert alapvetően nem kellett volna ezt a helyzetet megteremtse a hazugságaival. Mert ha ő nem csak nekem reklámozza, hogy szeret, és kiáll értem, értünk, akkor nem jutunk ide! És mert mindig szeretem, fel kell világosítsam arról is, hogy a következő nőjét nemcsak ne mutassa be a nővérének, hanem ha lehet, hermetikusan zárja el előle, mert a következő kapcsolata is ide fog kifutni, ha Era belefolyik akár csak egy ici-picit is. Tényleg sajnálom, hogy semmi nem lett a "két nincstelen összefog, és megváltja a világot" kezdetű hatalmas terveinkből. 

Most úgy érzem, sosem fogom kiheverni ezt az egészet. A hazugságokat, a megalázásokat, a bűnbakoskodást, hogy én itt csak helytelenül tudtam cselekedni. Mint írtam, megértettem a leckét. Viszont túl nagy árat fizettem érte...

Mához egy hétre már otthon leszek. Négy nap, és hazamegyek. Addig egy kép, a szeretet ízéről: 

A nagy üvegben rumba és cukorba eltett szilva van. Az íze nem hasonlítható semihez, de hogy cudar jó kedvem lesz tőle, az biztos! 
Folyt. köv. 

O.M.G!!! O.M.G!!!!!

Már csak 7 nap, egy hét, végre, végre VÉÉÉÉÉGREEEEE!!!!!!
Nem kicsit vagyok örömteljesen izgatott és bepörgött, még akkor is, ha a napjaim innentől kezdve pakolással fognak telni. Már elkezdődött a centi vágás, és ettől a naptól kezdve felszálló ágba lendülök. Nyissunk azzal, hogy szuper lett a pajzsmirigy eredményem, és 3 hónap múlva kell menni legközeleb. Hát, kell ennél jobb hír? Szóval elkezdődött. Süt a nap, melegszik az idő, virágoznak a fák. Újra éled a természet, és ezzel én is új életet kezdek.

 Nem vagyok álmodozó, tudom, hogy baromi sok munkám lesz. De a lényeg, amit nem tudok szem elől téveszteni: MAGAMNAK csinálom. Persze, a gyerekeimnek is, de akkor sem a főbérlőnek ;) Ez ad erőt. A családért, és értem. Szuper lesz!

Szóval, húzok dobozolni :)

Bezárul a kör...

Előre közlöm, ez anyázós poszt lesz... Azaz csak saját felelősségre olvassék tovább bárki is! 


 Tehát az a nagy büdös harci helyzet, hogy minden egyes döntés meghatározza a jövőnk kimenetelét. Persze az én koromban ennek nem kellene ilyen hatalmas erejű felismerésként becsapni, na de hát ez van, személy szerint igen naívan és alapvető bizalommal állok hozzá az élethez, és az emberekhez is, mondhatni, őszinte gyermeki bizalommal, tisztelettel, amit sokan nem is érdemelnek meg...

Az első dolog, amit fel fogok magamnak írni, és jól látható helyre teszem, az lesz, hogy soha ne engedjem magam senkitől se függő helyzetbe hozni, mert  akkor el tudom kerülni azt a csapdát, amibe most sikerült beletaknyolni. Már egy éve is annak, mikor elkezdtem lépcsőházakat takarítani. Akkor nagyon jó ötletnek tűnt, és őszintén, bármit elvállaltam volna, csak egy kis plusz pénzem legyen, viszont ne nyolc órába kelljen robotolni. Szóval kapóra jött. Igen, az is, hogy A SZERELMEMMEL  a nővére lakásába költözhettünk, és komolyan, csak innen visszanézve verem a fejem a falba, hogy enniyre kiszolgáltattam magam egy embernek. 

Tehát az van, hogy még  háromszor megyek takaríani, és vége a hónapnak, harmicegyedikén leszámolunk, és csókolom. Erre ma jön a főnökasszonytól a hívás: mikor voltam X lépcsőházban takarítani? Mert áll a homok, bla-bla- bla. Hát, kérem szépen, én voltam! És, becsülettel lesöprögettem a szőnyeget, ami, mint kiderült, a délután folyamán eltűnt a helyéről. Direkt nem akartam beszedni, mert úgyis jövő héten mosok fel, hát majd jó lesz akkor is, mert ha felszedem, ott biz' nem elég egy felsöprés. Szóval valaki bekavart alám egy kis szart. 

 Felhívtam a nagy Ő-t, és hisztériázva rá borítottam a bajaim, mire felajánlotta, hogy jön velem takarítani holnap. Persze elfogadtam, és a következő három takarítást úgy intézem, hogy akkor is ott legyen.
És most jön az a bizonyos poén. Én bizony szívem szerint most azonnal eltekertem volna X lépcsőházba, hogy leadjam a kulcsokat, azzal a lendülettel, hogy b.zd meg, egy évig jó volt, most, mikor leteszem a lantot, meg szarakodtok?! Akkor, kedves lakók csináljátok meg ti! 

A lendület annyira bennem van, de nem tehetem meg. Kell az a három takarítás, pontosabban annak az ára, mert csak erre a bevételre támaszkodtam. 

És amit a címben írtam: a kör bezárult. Minden mindennel összefügg. Az is, hogy  Ő-vel nem volt magánéletünk. Nem voltunk egymásra utalva, ami szerintem sokat segített volna mindkettőnk fejlődésében, hogy tudjuk: csak egymásra számíthatunk, valamint a másik számít ránk. Anyagilag főleg a főnökasszonytól függtünk, aki Ő nővére. Tehát, már nincs is itt miről magyarázzak tovább...

Úr Isten, annyira örülök, hogy hamarosan vége ennek az egésznek, és eltakarodhatok ebből a számomra elátkozott városból!!! Itt életem 33 évéből csak tízet éltem, de mégis itt volt a maradék 22 év szenvedéseinek háromszorosa. Bőven elég volt, elhihetitek...

Szóval, a leckét megtanultam. Igyekszem a továbbiakban a tanultaknak megfelelően élni az életemet.

Folyt. Köv.